Jön a VÍZÖNTŐ időszak! – A változás szele (vagy inkább tornádója?!)

Január 20-án a Nap átlép a Vízöntő jegyébe. Ezáltal belépünk ennek a rendkívüli évnek a leginkább különleges időszakába, ugyanis a következő 4 hét alatt egyszerre történik több olyan nagy horderejű konstelláció, ami külön-külön is ritka, így együtt erőteljesen beindíthatják az óriási változásokat, az új világ felé vezető utunkat, a szabadságra, egyenlőségre törekvő Vízöntő energiákat. 🎈

Ez az időszak nagyon hű a Vízöntő jellemzőihez, ami sokszínű, megreformáló, változtató, demokratikus és humánus jegy. Fontosabbá válhatnak a szellemi, spirituális szempontok, az eszmék, ideák, ötletek. Jobban kereshetjük a társaságot, csoportokat, a velünk egyféleképp gondolkodókat. 💭

Már a jegyváltáskor rengeteg támogató energiában lesz részünk, a Mars is beszáll az elmúlt hét kis trigon sorozatába, így tettekben, cselekedetekben is segítve leszünk. Ami ennél is fontosabb, hogy 20-án az Uránusz és a Szaturnusz között pontossá válik a szextil fényszögkapcsolat, ami egyébként kb. 45 évente tapasztalható meg. Ez az energia segíthet kiszabadulni a saját börtöneinkből, elengedni a rácsainkat, széttörni a láncainkat és új utakat keresni. 🚶‍♀️‍➡️

Január végén a Neptunusz átlép a Kos jegyébe, majd február 14-én a Szaturnusz is követi. A Kos jegyébe pedig a kezdő, úttörő, tüzes energiák belobbanhatnak. Február elején a Vízöntő uralkodó bolygója, az Uránusz irányt vált és előre indul, még inkább hangsúlyozva az új világ felé vezető – akár hirtelen – fordulatokat. 🌪️

A Vízöntő jegyben születetteknek nagyon boldog születésnapot kívánok, és mindenkinek felszabadító, ötletelős, barátkozós, szép napokat. 🤗💝

👀 Nézd meg a videót, hogy élni tudj a Vízöntő időszak energiáival! 

Ismerd meg Önmagad! Tanulj Asztrológiát!

Az Önismereti Program során fokozatosan közelebb kerülhetsz magadhoz. Mindvégig a saját születési horoszkópodat felhasználva megismerheted magad, miközben megtanulnod az asztrológia lényegét is. Online tanteremben, egyéni időbeosztás szerint tanulhatsz, és egy nagyszerű közösség részesévé válhatsz. Csatlakozz hozzánk, lépj egyet a tudatos életmód felé!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Még több hasonló cikk

Kovács Tímea

Kovács Tímea

Légy a saját asztrológusod!

Ha úgy döntesz, a saját kezedbe veszed az életedet, és nem másoktól vársz tanácsot, kezdd el az önismereti programot velem. Lépésenként ismerheted meg magadat, miközben az asztrológia tudását is elsajátítod.

Hosszú távon, hidd el, megéri !

 

Iratkozz fel a hírlevelemre!

A feliratkozás ajándékkal jár!

szemasz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.