Mi várható az OROSZLÁN időszakában? – Carpe diem – Ragadd meg a napot!

Július 22-én a Nap átlép az Oroszlán jegyébe. A Rák passzívabb, érzelmesebb, családcentrikus energiái után egy igazán aktív, programokat kereső, az életet élvező, nyaralásra és szórakozásra alkalmas időszakba érkezünk. ?

Az induláskor rengeteg energia bolyong körülöttünk, többnyire segítő, támogató jelleggel, de azért kisebb feszültségek is játszanak, főleg, hogy Telihold is lesz hétvégén.  A sok különböző fényszög végülis egy kis trigont is eredményez, ami most segíthet megvalósítani az álmainkat, vágyainkat. Az egész időszakban érdemes odafigyelni, hogy ne vigyük túlzásba a programokat, a költekezést, az irányítást, a szervezkedést, hogy ne túlterheltek legyünk, hanem csak élvezzük mindazt, amit az élet ad. A kis dolgokat is! ?

Az időszak végére picit a fejünkre koppinthatnak, és a sors erők átvehetik az irányítást (egy ritkábban előforduló nehéz fényszög lesz a két sorsbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz között), de ha a saját utunkat járjuk és képesek vagyunk kicsit kiadni a kezünkből a kontrollt, akkor ebből a feszültségből teremthetünk is.

Az Oroszlán jegyben születetteknek nagyon boldog születésnapot kívánok, és mindenkinek programokkal, élményekkel, szeretettel teli szép napokat. ?

? Nézd meg a videót, hogy élni tudj az Oroszlán időszak energiáival! 

Ismerd meg Önmagad! Tanulj Asztrológiát!

Az Önismereti Program során fokozatosan közelebb kerülhetsz magadhoz. Mindvégig a saját születési horoszkópodat felhasználva megismerheted magad, miközben megtanulnod az asztrológia lényegét is. Online tanteremben, egyéni időbeosztás szerint tanulhatsz, és egy nagyszerű közösség részesévé válhatsz. Csatlakozz hozzánk, lépj egyet a tudatos életmód felé!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Még több hasonló cikk

szemasz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.