Az Uránusz is elkezdi ezévi hátráló mozgását szeptember 6-án. A hátráló mozgása során belül szólaltathatja meg az ébresztőt, arra késztetve, hogy megszabaduljunk régi szokásoktól, gondolatoktól és felszabadítsuk magunkat, a saját képességeinket.
Uránusz
Uránusz-Neptunusz szextil: Készen állsz a megvilágosodásra?!
Először augusztus 29-én válik pontossá az Uránusz (változást, reformok, szabadság) és a Neptunusz (másik dimenzió, hit, lélek) közötti harmonikus fényszögkapcsolat. Hozhat megvilágosodás jellegű eseményeket, főként a szellemi fejlődésünket támogatja.
Szaturnusz-Uránusz szextil – Helyezd új alapokra az életed!
Augusztus 12-én másodjára is pontossá válik a Szaturnusz és az Uránusz közötti harmonikus fényszögkapcsolat. Kibővíthetjük a határainkat, egyensúlyt teremthetünk az állandóság és a változás között, megnőhet az önkifejezési vágyunk, akár nehezebb problémákat is meg tudunk oldani az intuíciónk segítségével.
A HARMADIK: URÁNUSZ JEGYVÁLTÁSAI – Digitális bumm!
A Szaturnusz és Neptunusz Kosba lépése után július 7-én jön a harmadik nagy fordulat, az Uránusz jegyváltásával, ami a Bika jegyéből lép át az Ikrekbe. A kommunikációba, a gondolkodásmódunkba, a közlekedésbe, a digitális világunkba robban be az Uránusz, ami hirtelen fordulatokkal akar felszabadítani minket.
Szaturnusz-Uránusz szextil – Sorsmegváltó lehetőségek
Április 4-én pontossá válik a Szaturnusz (a próbatételek elé állító sorsbolygó) és az Uránusz (a változást, reformokat, szabadságot hozó transzcendens bolygó) közötti harmonikus fényszögkapcsolat.
2025 – 2026: ÓRIÁSI VÁLTOZÁSOK ÉVEI
Pár éven belül mindhárom transzcendens bolygó (Plútó, Neptunusz, Uránusz) és még a szigorú sorsbolygó, a Szaturnusz is jegyet vált. Eddig is érezhettük, hogy elég nagy felfordulás és felbolydulás van a világban, a következő két évben ez még csak fokozódik.
Jupiter-Uránusz együttállás a Bikában – Ugorj egy óriásit!
2024. április 21-én lesz pontos a Jupiter és az Uránusz együttállása. A Jupiter mindig kibővíti, felnagyítja a másik bolygó energiáját, jelen esetben a változás igényt, a forradalmi hangulatot, a szabadságra törekvés vágyát.
Mi történik a világban 2020 óta?
Nehézségek, vírushelyzet, korlátozások, sztrájkok, háború… Miért kell mindezt megélnünk? Mit kellene ebből tanulnunk? A cél a megújulás, de ahhoz először le kell omlani a réginek. És hogy hol tartunk ebben a folyamatban? A káosz legelején.
Mi lesz abból, ha a régi és az új összefeszül? Valami más!
2021 egészének legmeghatározóbb energiája az Uránusz-Szaturnusz kvadrát. Emberiség szinten és egyénileg is kényszerít minket, hogy válasszunk a régi és az új között. Sok minden összeomolhat, de sok változás is történhet az életünkben.

Kovács Tímea
Bővebben itt találsz rólam információkat.
Légy a saját asztrológusod!
Ha úgy döntesz, a saját kezedbe veszed az életedet, és nem másoktól vársz tanácsot, kezdd el az önismereti programot velem. Lépésenként ismerheted meg magadat, miközben az asztrológia tudását is elsajátítod.
Hosszú távon, hidd el, megéri !
Iratkozz fel a hírlevelemre!
A feliratkozás ajándékkal jár!