Uránusz-Neptunusz szextil: Készen állsz a megvilágosodásra?!

Először augusztus 29-én válik pontossá az Uránusz (a változást, reformokat, szabadságot hozó transzcendens bolygó) és a Neptunusz (a másik dimenziót képviselő, a hitről, a lélekről szóló transzcendens bolygó) közötti harmonikus fényszögkapcsolat. Különleges, körülbelül 170 évente létrejövő kapcsolódásról van szó, ami a következő két évünkben itt lesz velünk.  Hozhat megvilágosodás jellegű eseményeket, főként a szellemi fejlődésünket támogatja. 🌀

Ha a megérzéseink és a megértésünk összhangba kerül, csodákat élhetünk meg. Persze csak, ha észrevesszük a lehetőségeket, hallgatunk a megérzéseinket, megpróbáljuk kibővíteni a nézőpontunkat és nyitottá válunk. Ugyanis az égi kapuk megnyílnak, a másik dimenzió hozzáférhetővé válik, csak rajtunk múlik, hogy hogyan használjuk. 🙏

Mindezeket még felerősíti az is, hogy ez a szextil fényszög kapcsolat egy kis trigon része, amiben minden transzcendens bolygó (a Plútóval együtt) és még a Szaturnusz, mint sorsbolygó is részt vesz. Minden, ami megújulás, változás – támogatva van az égiek által. Ha rugalmasak maradunk, elfogadjuk a sorsunkat, hiszünk, hajlandóak vagyunk változtatni, akkor ezekhez minden segítséget megkapunk. 🤗

🚩 Ha érdekelnek a személyre szabott előadáscsomagjaim ( akár az Uránusz – szabadság, akár a Neptunusz – hit, akár a Szaturnusz – sorsfeladat, akár a Plútó – nagy átalakulás – kapcsán) a lenti linkre kattintva többet megtudhatsz:

👀 Nézd meg a videót, hogy esélyt adj a szellemi fejlődésednek! 

Ismerd meg Önmagad! Tanulj Asztrológiát!

Az Önismereti Program során fokozatosan közelebb kerülhetsz magadhoz. Mindvégig a saját születési horoszkópodat felhasználva megismerheted magad, miközben megtanulnod az asztrológia lényegét is. Online tanteremben, egyéni időbeosztás szerint tanulhatsz, és egy nagyszerű közösség részesévé válhatsz. Csatlakozz hozzánk, lépj egyet a tudatos életmód felé!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Még több hasonló cikk

szemasz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.