Ez az év a Mars fennhatósága alatt áll. Energetikailag az akaraterőről, az önérvényesítésről, de az agresszióról, a harciasságunkról is szól. Legfőképp lendületet adhat, hogy elinduljunk. Lehetőleg egy új úton…
A Vízöntő korszak elején erős jelzéseket kapunk arra vonatkozóan, hogy változtatnunk szükséges. 2021-ben a Szaturnusz erős korlátozásokat, nehezítéseket hozott, karmikus feladatokat kellett megoldanunk. A Szaturnusz-Uránusz kvadrát még a következő évre is kihatott, folyamatosan választásra kényszerített bennünket, hogy válasszunk a régi és az új között. 2022-ben a Jupiter által volt lehetőségünk új célokat kitűzni, irányt változtatni, nagyobb öszefüggésekben látni az életünket.
2023-ban pedig, ha jól felhasználjuk a Mars energiáját, végre cselekedhetünk, elindulhatunk. Szükségünk lesz bátorságra, önmagunkért való kiállásra, akár olykor harcokra is, de a fő feladat az, hogy összpontosítsuk az erőinket egy új élet irányába.
Ha kíváncsi vagy, milyen energiákat hozhat számunkra 2023, nézd meg a videót! Áttekintést kaphatsz arról is, hogy milyen folyamatokban vagyunk benne, miért is volt szükség az elmúlt 2 év „felfordulásaira”, és hogy hogyan tovább…
0 hozzászólás