2025 – A Vénusz éve: Értékeld önmagad!

2025 a Vénusz éve. Itt az ideje, hogy a földi értékekkel, az élet örömeivel foglalkozzunk, így a szerelem és az anyagiak is központi témák ebben az évben.

Ha figyelemmel kíséred az energiák áramlását és esetleg próbálod is hasznosítani mindezt a mindennapi életedben, 2025-ben elsősorban az önértékeléssel lesz dolgod. Ugyanis a Vénusz évében elsősorban saját magadat kell szeretni, hogy akár a szerelmet, akár a bőséget bevonzd az életedbe.

Vízöntő korszak elején erős jelzéseket kapunk arra vonatkozóan, hogy változtatnunk szükséges. 2021-ben a Szaturnusz erős korlátozásokat, nehezítéseket hozott, karmikus feladatokat kellett megoldanunk. A Szaturnusz-Uránusz kvadrát még a következő évre is kihatott, folyamatosan választásra kényszerített bennünket, hogy válasszunk a régi és az új között. 2022-ben a Jupiter által volt lehetőségünk új célokat kitűzni, irányt változtatni, nagyobb öszefüggésekben látni az életünket. 2023-ban, ha jól felhasználtuk a Mars energiáját, végre cselekedhettünk, elindulhattunk új utakon. A tavalyi évünk (2024) pedig a Nap égisze alatt arról szólt, hogy öntudatra ébredjünk, megtaláljuk magunkat és irányítsuk az életünket. Most viszont kicsit le kell szállnunk a földre, és élvezni mindazt, amit fizikai szinten megélhetünk. Jól kell bánnunk saját magunkkal.

Ha úgy tetszik, ilyen szempontból 2025-ben talán a legnehezebb dolgot kell megoldanunk: szeretni saját magunkat, értékelni a fizikai létezésünket és mindazt, ami körülvesz minket a földi életünkben.

Ha kíváncsi vagy, milyen energiákat hozhat számunkra 2025, nézd meg a videót!

Ismerd meg Önmagad! Tanulj Asztrológiát!

Az Önismereti Program során fokozatosan közelebb kerülhetsz magadhoz. Mindvégig a saját születési horoszkópodat felhasználva megismerheted magad, miközben megtanulnod az asztrológia lényegét is. Online tanteremben, egyéni időbeosztás szerint tanulhatsz, és egy nagyszerű közösség részesévé válhatsz. Csatlakozz hozzánk, lépj egyet a tudatos életmód felé!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Még több hasonló cikk

Jön a SKORPIÓ időszak – Légy nyitott az önvizsgálatra!

Jön a SKORPIÓ időszak – Légy nyitott az önvizsgálatra!

Október 23-án a Nap átlép a Skorpió jegyébe. Elmélyülő, lelki, érzelmi, befelé fordító időszakba érkezünk.

A Skorpió végletessége megjelenik már a jegyváltáskor is, amikor a tanulást, szellemi fejlődést, koncentrációt segítő energiák mellett megjelenik a manipulatív, hatalmaskodó, akár arrogáns viselkedést kiprovokáló oldal is.

bővebben
A Plútó előre indul + Vénusz-sárkány – Kapcsolati bumm!

A Plútó előre indul + Vénusz-sárkány – Kapcsolati bumm!

Október 14-én a Plútó előre indul. A belső átalakulás után jöhet a gyakorlatias megvalósítás. Ha a retrográd szakaszban sikerült kiérlelnünk magunkban – akár válságok árán -, hogy miben is kellene megújulnunk, ha sikerült szembenézni a félelmeinkkel, fájdalmainkkal, most már kézzel fogható módon is gyökeres változás indulhat el az életünkben.

bővebben
MERRE TART A VILÁG? – ÉS TE?

MERRE TART A VILÁG? – ÉS TE?

Az univerzum átalakítja a világunkat, ha tetszik, ha nem. Ahhoz, hogy egy új „korszak” megszülethessen, az előzőnek össze kell omlania. Lehet, hogy megrekedtnek érzed magad, vagy éppen túlságosan szét vagy szakadva. Az is lehet, hogy fáradt vagy és káosz vesz körül. Bárhogy is legyen, hidd el, ez most természetes.

bővebben
Kovács Tímea

Kovács Tímea

Légy a saját asztrológusod!

Ha úgy döntesz, a saját kezedbe veszed az életedet, és nem másoktól vársz tanácsot, kezdd el az önismereti programot velem. Lépésenként ismerheted meg magadat, miközben az asztrológia tudását is elsajátítod.

Hosszú távon, hidd el, megéri !

 

Iratkozz fel a hírlevelemre!

A feliratkozás ajándékkal jár!

szemasz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.