Pandémia, korlátozások, forradalmak, háborúk

Korszakváltás kezdetén

Nehézségek, vírushelyzet, korlátozások, sztrájkok, háború… Miért kell mindezt megélnünk? Mit kellene ebből tanulnunk? A cél a megújulás, de ahhoz először le kell omlani a réginek. És hogy hol tartunk ebben a folyamatban? A káosz legelején.

Mivel egy korszakváltás határán vagyunk, először mindig le kell omlania a régi rendszereknek, struktúráknak, társadalmi berendezkedéseknek, a megszokott rendnek. Ha ezt nem tesszük meg, ha nem változtatunk, akkor nem tudunk megújulni sem. És ez most az egész világunkat megrengeti.

2020 végén olyan fordulópontra hívták fel a figyelmünket a csillagok, amely nagyon ritka. A sorsbolygók együtt állása a Vízöntő jegy 0 fokán már előre jelezte, hogy ezentúl semmi sem maradhat ugyanúgy, ahogy eddig volt. Egyben ez egy nagy (több mint 2000 éves) korszak „kezdetét” is jelezte. Természetesen nem egyik napról a másikra történik a változás, ez egy folyamat, amikor lassan elmúlnak az előző korszak (Halak) energiái és beindulnak az újak (Vízöntő).

Vízöntő energiák

A Vízöntő energiák bizony hoznak forradalmakat, harcokat, lázadást. Mindezt a szabadságért, az egyenlőségért, a közösségekért. A Vízöntő a megújító, változtató energiákat képviseli. Nem tűri a hierarchiát, nem hisz a hatalomban. Az udvari bolond (szintén Vízöntő analógia) az egyetlen az udvarban, aki kifigurázhatja a királyt. A „bolondság” mögött viszont nagyon is éles ész lapul, ami az egyenlőséget, az egyediséget, az összefogást, az emberek sokszínűségét és egyéni tudását, tapasztalatát sokkal többre tartja, mint bármilyen magas trónon ülő uralkodót.

Egy ilyen nagyobb korszakváltás elején nem úgy működnek a dolgok, hogy egyik napról a másikra valami szép új világba csöppenünk. Sőt! Először nehézségeket kell megélnünk, először a régi mintákat kell elhagynunk. A jóból ugyanis nem tanul az ember – azt természetesnek veszi. A nagy pofonok, a veszteségek, a nehéz élethelyzetek azok, amelyek ébresztőt fújnak a fejünkben és elkezdünk gondolkodni, hogy egyáltalán jó úton haladunk-e. Ráadásul ez az egész korszak még nagyon gyerekcipőben jár, nagyon az elején vagyunk. Ha életévekre akarjuk lefordítani, kb. olyan, mint amikor egy csecsemő elkezd kúszni-mászni (még csak nem is járni).

A cél, és ami biztosan megvalósul majd (csak nem valószínű, hogy megéljük, mert több száz év is kell ehhez), az mindenképpen az, amit már most is sokan érezhetünk, hogy a közösségek ereje, az egyenlőség, az emberek másságának, mégis egyediségének az elfogadása, sokkal nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon. Teljesen másfajta világot fogunk megteremteni. De amíg a régit nem bírjuk lezárni, a régi dolgoktól nem tudunk szabadulni, addig ez a megújulás nem tud bekövetkezni.

2021 erős jelzései

2021-ben nagyon erős intést, felszólítást kaptunk. A Szaturnusz-Uránusz kvadrát egész évünkben jelen volt és igen erősen meg is nyilvánult a világban. A természetben megrengette az anyaföldet (földcsuszamlások, földrengések, vulkánkitörések, természeti katasztrófák). Kérdezhetnénk, hogy miért sújt minket ezzel a „sors”. Azért, hogy végre észrevegyük, mit is tettünk a természetes élőhelyünkkel, hogy lássuk, nem mi birtokoljuk az földet. Kiszolgált bennünket, de förtelmes módon kihasználtuk. Látnunk kell, hogy a természetnek sokkal nagyobb az ereje, mint akárhány milliárd embernek. Azért, hogy ne tegyük ezt tovább. Azért, hogy változtassunk.

„A Föld eleget ad ahhoz, hogy kielégítse az emberek szükségleteit. De ahhoz nem ad eleget, hogy kielégítse a mohóságukat.” /Mahatma Gandhi/

És persze itt volt a vírushelyzet, ami miatt korlátozva (Szaturnusz) éreztük a szabadságunkat (Uránusz). Ez az egész arra akart minket tanítani, hogy váljunk meg a régi szokásainktól, rendszereinktől, amik már nem szolgálnak minket, amikben már nincs érték, és teljesen új irányokba forduljunk. Ha ezt a változtatást meg tudtuk volna jól lépni, akkor most már könnyebb időszak is jöhetne.

Láthatóan – egész emberiség szinten – ez nem sikerült. És ez még csak a bevezető szakasz. Addig kapjuk a nehezítést, amíg nem változtatunk. És ha önként nem változtatunk, akkor az élet rákényszerít minket.

Amíg a hatalmon lévők továbbra is ragaszkodnak a saját „uralkodói” státuszukhoz, az irányításhoz, és nem fogják fel azt, hogy ezek a rendszerek már elavultak, hogy az emberekre nem úgy kellene tekinteni, mint mozgatható bábukra a színpadon, amíg tovább folytatják az emberek hülyítését és az ellentétek szítását, addig folytatódni fognak a harcok, a lázadások, a háborúk. Közben sok-sok ember, a saját kis életében már érti és látja, hogy mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk, szabadok, egyediek és sokszínűek. Ha mindenki a saját tehetségét, adottságát, képességét kamatoztathatná – mindenféle hierarchia nélkül, sokkal élhetőbbé válna a világ.

De azt is láthatjuk, hogy a többség még mindig ezt a kérdést ismételgeti: „Mikor térhetünk már vissza a régi életünkbe?” Hát SOHA. Nem visszafelé megyünk, hanem előre. Nem lesz olyan az élet, mint amilyen volt. Változás van. Ha ezt a saját életünkben sem vagyunk képesek elfogadni, akkor mit várunk úgy általában az emberiségtől, a társadalmaktól, a világtól? Ha csak ezzel foglalkozunk továbbra is, hogy a régi életünkre vágyunk, a régi megszokásainkhoz ragaszkodunk, nem akarunk semmin változtatni, addig nem is fog történni semmi. Csak kapjuk az újabb és újabb csapásokat.

Mit tanulhattunk volna?

Pár példa:

• Rá lettünk szorítva arra, hogy a gyerekek digitális oktatásban vegyenek részt.
• Rá lettünk szorítva arra, hogy egy kicsit bezárkózzunk, a családunkkal legyünk, magunkban legyünk, foglalkozzunk a belső életünkkel és ne csak pörögjünk a külvilágban.

Mindebből igen keveset tanultunk.

• Az lett volna a cél, hogy a digitális oktatás legyen a jövő, és ne akarjunk mindenáron visszatérni a régi sémákhoz. Nem azt mondom, hogy ne találkozzanak a gyerekek egymással, hanem hogy az egész oktatást meg kellett volna reformálni, új módszereket kitalálni, a digitális oktatást kiterjeszteni, és megtalálni a módját, hogy a gyerekek például sportolási, szórakozási, kreatív foglalkozások céljából találkozzanak. Megvolt a lehetőségünk arra, hogy az oktatási rendszert átalakítsuk. És mi volt a válasz? Mihelyst a vírus terjedése kicsit csökkent, már tereltük is vissza a gyerekeket az iskolapadba. Aminek az lett az eredménye persze, hogy újra elterjedt a vírus és megint be lettünk zárva. Ez addig megy, amíg meg nem tanuljuk, hogy most már másképp kellene csinálnunk.

• Ugyanez vonatkozik egy-egy emberi életre, sorsra. Ha a bezártságot nem tudtuk felhasználni arra, hogy saját magunk életét számbavegyük, megtaláljuk, hogy mi az érték benne és mi az, amin már változtatni kellene, és csak beleragadtunk abba, hogy „Jaj, Istenem, nem tudok elutazni sehová”, akkor ugyanúgy megkapjuk a pofonokat, és továbbra sem mehetünk sehová. Ha mi nem tudtunk változtatni, akkor majd kívülről változtat az élet.

Itt az újabb csapás: a háború

Alig lábalunk ki a vírushelyzetből, máris fenyeget minket a háború… Miről szól a háború? Minden egyes háború arról szólt eddig is, hogy emberek egymás ellen fordulnak. Sajnos ennek a Szaturnusz-Uránusz kvadrátnak a nevelési szándékából nem azt tanultuk meg, hogy elfogadjuk a másikat, nem azt tanultuk meg, hogy a hatalom visszavegyen, és változtasson, hanem csakis a rossz oldalát: az ellentétek szítását, a másképp gondolkodás nem elfogadását, a gyűlölködést.

Az egymás ellen fordulás nagyon sokféleképpen megjelent az elmúlt években is: a menekültellenesség, a vírust övező összeesküvés elméletek. Mostanra ezek már teljesen komoly szélsőségeket eredményeztek: az oltott szidja az oltatlant, és fordítva, a kormányon lévők az ellenzéket és fordítva. Persze eddig is voltak ellentétek, de ami most megy, az már sokkal agresszívebb, gyűlölködőbb és félelmet keltő. Most, ha kirakod az ukrán zászlót a Facebook-profilodra, az is kiszúrja egyesek szemét, de ha nem rakod ki, akkor azért nem vesznek emberszámba.

Mi lett az emberekből? Barátságok szűnnek meg, csak mert nem értünk egyet valamiben?! Miért nem gondolkodhat a másik máshogy? Mi bajunk van? Miért nem tudjuk elfogadni embertásainkat úgy, ahogy vannak? Tele van a közösségi média trágárkodással, harciassággal, szócsatákkal. A közösség pont nem erről kellene, hogy szóljon.

Egymás ellen uszítás zajlik, és ez fentről indult el. Észre kellene vennünk, hogy mibe keveredtünk, hogy az ellentétek szítása hatalmi, politikai eszköz. És az emberek agymosása egy ilyen globális, digitális világban nagyon egyszerűvé vált. Mint látjuk, igazán hatékonyan működik. Holott a nép, a világ egyszerű gyermeke csak békében, szeretetben szeretne élni. Senki nem akar háborút, senki nem akarja elveszíteni a szeretteit.

Vajon mire jutna az a pár hatalmon lévő vezető, ha a nép, az emberek mindegyike (a katonák, a rendőrök, a nők és a férfiak, MINDENKI) azt mondaná, hogy nem fogunk fegyvert, nem bántunk másokat, nem veszünk részt a diktátorok szeszélyeitől táplált játszmákban? „Csak” ennyi kellene. De ebben mindenkinek részt kellene venni, nemzetiségtől, fajtól, nemtől, bőrszíntől és mindentől függetlenül. Miért nem tudjuk megtenni? Félelemből. És a vezetők nagyon jól tudják ezt, tudják, hogy milyen nagy úr a félelem. Erre alapoznak… Mi pedig hagyjuk. Mert a globális információáradat segítségével már évek óta ültetik el bennünk a félelem magjait. Mi pedig hagyjuk. A szabadság illúziójába ringatnak minket, de egy ember sem szabad, aki fél. Gúzsba kötöztek minket a félelemmel. Mi pedig hagyjuk. A bizonytalanság, a káosz, a kilátástalanság mindaz, ami áramlik felénk a hírekből. Ez sem véletlen. Csak az agymosás egyik eszköze. Mi pedig hagyjuk.

Vegyünk egy orosz, vagy akár egy ukrán katonát. Vajon mint ember, ő tényleg háborút akar, tényleg harcolni akar, tényleg más emberek életét akarja kioltani? Senki nem akar ilyet. Miért nem áll ki, és mondja azt, hogy márpedig én ezt nem csinálom? Mert fél. A megtorlástól. A hatalomtól. Vagy csak attól, hogy emiatt nem lenne elég bátor férfi. És nem gondolja végig, hogy sokkal jobban kellene félnie attól, hogy meghalhat, vagy őmiatta mások halhatnak meg.

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak… MINDIG.” /Mahatma Gandhi/

Miért nem tudunk még mindig összefogni?

2022 már hozhatott volna kicsit jobb energiákat, lehetőségeket. A Jupiter a Halakban hozhatott volna egységérzést, szeretetet, elfogadást. De sajnos nem ezt hozta, hanem a Halak másik oldalát: a káoszt, a bizonytalanságot, hogy már fogalmunk nincs, hogy mi igaz és mi nem, ellentmondásos híreket kapunk, zavaros és kilátástalan az élet.

Ebben az évben vissza fog még térni a Szaturnusz-Uránusz kvadrát, ami a tavalyi évünket jól megalapozta. Most majd számonkér. Mivel nagyon úgy tűnik, hogy nem tanultunk semmiből, egy vírushelyzet, az egész világ bezárása, a sok természeti katasztrófa sem volt elég ahhoz, hogy változtassunk, így duplán kaphatjuk a pofonokat. Ebbe simán belefér a háború, akár egy kiterjedtebb fronton. Hátha abból majd tanulunk…

Nagyon elkeserítő és nagyon szomorú az egész helyzet. Főleg látva, hogy meg volt az esélyünk arra, hogy másképp éljünk, hogy egymás felé elfogadással forduljunk, hogy jobb világot teremtsünk. Elszalasztottuk a lehetőségét ennek. Tényleg csak az segítene ezen a világon, a mostani helyzeten, ha a nép, ami sokkal nagyobb többségben van, mint az a hatalmon lévő pár ember, összefogna, összeállna, mindenféle ellentétet félretéve, és azt mondanánk, hogy nem akarunk háborút, nem akarjuk egymás vérét ontani, mert mind egyek vagyunk, és egy szebb, új világot szeretnénk, nem ilyet. Ehhez minden emberben egyesével kellene elindulni ezeknek a folyamatoknak. Mindenkiben.

Egy ilyen erős Halak időszakban arra kellene koncentrálnunk, hogy lélekben összetartsunk, és higgyünk, és bízzunk magunkban, az összefogásra kész tömegek erejében, a szeretetben és a békében.

„A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia.” /Mahatma Gandhi/