Július 22-én a Nap átlép az Oroszlán jegyébe. A Rák passzívabb, érzelmesebb, családcentrikus energiái után egy igazán aktív, programokat kereső, az életet élvező, nyaralásra és szórakozásra alkalmas időszakba érkezünk. ?
Az induláskor rengeteg energia bolyong körülöttünk, többnyire segítő, támogató jelleggel, de azért kisebb feszültségek is játszanak, főleg, hogy Telihold is lesz hétvégén. A sok különböző fényszög végülis egy kis trigont is eredményez, ami most segíthet megvalósítani az álmainkat, vágyainkat. Az egész időszakban érdemes odafigyelni, hogy ne vigyük túlzásba a programokat, a költekezést, az irányítást, a szervezkedést, hogy ne túlterheltek legyünk, hanem csak élvezzük mindazt, amit az élet ad. A kis dolgokat is! ?
Az időszak végére picit a fejünkre koppinthatnak, és a sors erők átvehetik az irányítást (egy ritkábban előforduló nehéz fényszög lesz a két sorsbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz között), de ha a saját utunkat járjuk és képesek vagyunk kicsit kiadni a kezünkből a kontrollt, akkor ebből a feszültségből teremthetünk is.
Az Oroszlán jegyben születetteknek nagyon boldog születésnapot kívánok, és mindenkinek programokkal, élményekkel, szeretettel teli szép napokat. ?
? Nézd meg a videót, hogy élni tudj az Oroszlán időszak energiáival!
0 hozzászólás