Mit hoz a BAK időszak? – Értékelj!

December 21-én a Nap átlép a Bak jegyébe. A Nyilas optimizmussal, hittel teli, szellemi irányokba forduló, kalandozó energiája után visszahúzódó, befelé fordító időszak jön. ?

Ez egyúttal a téli napforduló ideje is, ami eredetileg a karácsonyhoz kötődik. Ilyenkor a leghosszabb a sötétség és legrövidebb a világosság, de innentől egyre növekszik a fény ereje, ezt ünnepeljük. ?

A Bak időszakban jól eshet a visszavonulás, a magunkba mélyedés. Jól lehet ilyenkor leltározni, számot vetni az előző év eredményeivel, elért sikereivel. Egyúttal tervezésre is, stratégiák, rendszerek felépítésére is alkalmas. Nagyon maximalista minőségről van szó, ami kemény, szigorú és rideg is tud lenni. Erre érdemes odafigyelnünk, hogy ne bántsuk magunkat, ha esetleg nem sikerült elérnünk a „tökéletes” szintet és arra is, hogy amikor tervezünk, ne tegyük túl magasra a lécet. ?

Fontos értékelni mindent, amit elértünk és értékelni mindent, amink van!

A Bak uralkodó bolygója, a Szaturnusz nehéz fényszögbe kerül a másik sorsbolygóval, a Jupiterrel, így azt érezhetjük, hogy hiába haladnánk előre, valami mindig visszahúz. A gátló, akadályoztató tényezők miatt fontos odafigyelnünk a közlekedésben, és a feladatainkban is. Ne terheljük túl magunkat, figyeljünk magunkra és szánjunk időt a JÓ megélésére is. ?

A Bak jegyben születetteknek nagyon boldog születésnapot, és mindenkinek csodaszép, szeretettel teli ünnepeket és jó pihenést kívánok. ?

? Nézd meg a videót, hogy élni tudj a Bal időszak energiáival! 

Ismerd meg Önmagad! Tanulj Asztrológiát!

Az Önismereti Program során fokozatosan közelebb kerülhetsz magadhoz. Mindvégig a saját születési horoszkópodat felhasználva megismerheted magad, miközben megtanulnod az asztrológia lényegét is. Online tanteremben, egyéni időbeosztás szerint tanulhatsz, és egy nagyszerű közösség részesévé válhatsz. Csatlakozz hozzánk, lépj egyet a tudatos életmód felé!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Még több hasonló cikk

Kovács Tímea

Kovács Tímea

Légy a saját asztrológusod!

Ha úgy döntesz, a saját kezedbe veszed az életedet, és nem másoktól vársz tanácsot, kezdd el az önismereti programot velem. Lépésenként ismerheted meg magadat, miközben az asztrológia tudását is elsajátítod.

Hosszú távon, hidd el, megéri !

 

Iratkozz fel a hírlevelemre!

A feliratkozás ajándékkal jár!

szemasz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.